A Becstelen Brigantyk (micsoda cím) volt az a film a tavalyi kínálat közül amit már a megjelenés napján megnéztem volna, de valahogy nem kerítettem sort rá (időhiány, túl sok munka, lustaság, stb.) Mondjuk már az első pillanatban elkövettem azt a hibát, hogy elvárásokkal ültem le a film elé. Nagyjából olyan dramaturgiára számítottam mint pl. a Kill Billben (hozzáteszem, ez részben azért teljesült). Másrészt meg pont, hogy nem.

Brad Pitt egy indiánvérrel átitatott tökös gyerek aki (lévén tombol a második világháború) zsidó katonákat keres egy francia küldetéséhez: nácikat kell legyilkolászni, megskalpolni, majd a hullájukat megerőszakolni (oké, ez utóbbit nem, de Tarantino filmjében egy ilyen se tűnt volna ki a jelenetek közül). Megkezdődik a nácivadászat, és ennek ezt egy-két jelenetben élvezhetjük ki. Az ominózus baseball ütős jelenetben nagyjából ki is merül a naturális megjelenítés, a többi keményebb pillanat bár Tarantino-s, mégsem mondanám, hogy ezzel tudták eladni a filmet.

Az öt részre osztott történetmesélés majdhogy ötféle történetet mesél el (de ez így konkrétan leírva mégsem igaz) aztán az egész szépen összeforr egy egésszé. A több mint két órás alkotás elejétől a végéig professzionális munka: minden egyes mellékszereplő, minden egyes részlet kontrasztos eredményeket mutat fel.
Az viszont a bolondnak is feltűnik, hogy a nagy és hatásvadász beharangozóhoz képest jóval másabb végeredményt kapunk. A nagy náciverések, meg gyilkolászások, na meg a hektoszámra fröcsögő vér (á la Kill Bill) itt nyomokban is csak alig található meg. Lehet, hogy hülyén hangzik, de mélyebb, érettebb és elgondolkodtatóbb ez a film mint eddig bármelyik Tarantino alkotás. Kezdve az elhangzó nyelvek változatosságán (angol, német, francia, olasz, mind profin) a gyönyörű fényképezői munkán keresztül a megszokott vágási technikán át nem kifelejtve a nagyszerű színészeket és azok jellemeit, párbeszédeit, mind-mind feledhetetlenné teszik az alkotást.

Ennek tetejébe pedig ott van az a nem kevés fordulatos jelenet, na meg a pofába való röhögés metódusa amely a moziban teljesedik ki Hitler és Goebbels között ("ez idáig a legjobb filmed Goebbels" - mire az a meghatódottságtól sírva fakad...). Ez nem csak a náci ideológia megcsúfolása, hanem minden olyan emberéé akik szűklátókörűen ítélkeznek bármi felett az életben. Nem várt meglepetés volt összességében a Becstelen Brigantyk, Tarantinotól. Szükség is volt rá, mert abszolút hiánypótló munka.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.